"Ami a madárnak a fészek, a póknak a háló, az az embernek a barátság." William Blake


“Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: “Köszönöm”, az is elegendő lenne.”
 
Meister Eckhart


Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor felragyog a nap.
 
Müller Péter

Az ember számára nem elérhető dolgokhoz mindig nagyobb vonzerő társul, mint a már meglévőkhöz.

J. R. Ward



Másnap az ember mindig okosabb, s ez így megy holtig mindennap.
 
Kner Izidor


"Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó és az elmúlt nap."

Daumer

“Ha elölről kezdhetném az életet, ugyanazokat a hibákat követném el, csak sokkal korábban.”
 
Tallulah Bankhead

Nagyra becsülöm azt a barátom, aki időt talál számomra a naptárában, 
de még jobban szeretem azt, aki elő sem veszi a naptárát, ha rólam van szó.
 
Robert Brault

Az élet az, amit kihozol belőle: iskola, csatamező vagy játszótér

Sri Amma Bhagavan




Nem az a lényeg, hogy mit hallgatsz, hanem az, hogy hogyan hallgatod, mert az üzenet ott van mindenütt.
   
Osho




Nem lehet sokáig haragudni arra, aki megnevettet

Jay Leno




Ez idő szerint az életben az a legszomorúbb, hogy a tudomány gyorsabban halmozza fel a tudást, mint a társadalom a bölcsességet.

Isaac Asimov

“A lelki szépség oly varázsfényt kölcsönöz az ember egész valójának, hogy az egyszerű megjelenésével meghódítja a szíveket, és barátokat szerez anélkül, hogy tudná!”
 
Lev Tolsztoj



“Jó és rossz tulajdonságainkkal együtt születtünk, de rajtunk múlik, melyiket érvényesítjük az életben.”

Tatiosz



Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
 
Weöres Sándor

"Csak úgy mint az évszakok az emberek is képesek változni. Nem túl gyakran esik meg, de amikor igen, majdnem mindig jó. Néha a törött az, ami újra egész lesz. Néha nyitni kell az új emberek felé és beengedni őket. De legtöbbször csak egy embert érint, aki valójában fél kimutatni, mit is érez, mikor megkapja a lehetőségét annak, amit sosem remélt. És néhány dolog sosem változik." - 

Gossip Girl




"Nem a mesék árulják el a gyerekeknek, hogy a sárkányok léteznek. A gyerekek már tudják, hogy léteznek. A mesék azt árulják el, hogy meg lehet őket ölni." 

G. K. Chesterton




"A barátság oka nem lehet véletlen, sem az egymásra utaltság. Még kevésbé az azonos világnézeti beállítottság vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga."

Wass Albert



Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!

Mark Twain



Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta, a boldogság a kulcs egy szép élethez. Amikor iskolába mentem, és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet.

John Lennon



“Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: “Köszönöm”, az is elegendő lenne.”

Meister Eckhart




“Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.” 

Marcus Aurelius



Nem sokra megyünk a barátságban, 
ha nem vagyunk hajlandók megbocsátani egymásnak apró hibáinkat


Nem vagyok biztos abban, milyen lesz a mennyben, de egyet biztosan tudok. 
Ha meghalunk és eljön az idő, hogy az Úr ítéljen fölöttünk, 
nem azt kérdezi majd: mennyi jót tettünk életünkben, 
hanem mennyi szeretettel tettük.

Teréz anya


A némaság iszonyú teherként nehezedik lelkemre. Majd megjelenik a remény egy mosollyal és ezt susogja: "az önfeledésnek is megvan a maga öröme". Így hát én igyekszem napommá varázsolni a mások szemében lévő világosságot, zenémmé a mások fülébe csengő hangot és boldogságommá a mások ajkán megjelenő mosolyt.
Helen Keller


Nehéz boldogtalanná tenni azt az embert, aki elégedett önmagával, és önnön teremtőjével tart rokonságot.
 
Lincoln

Ha tudjuk, hogy a butaság mindig bennünk rejlik, szabadon részesíthetjük előnyben a belátást.
 
Bärbel Mohr

A valódi életbölcsesség abban van, hogy a mindennapokban
észrevegyük azt, ami csodálatos.

Pearl Sydenstricker Buck

“Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják.”
 
Pearl Buck

"Az élet szent, szép és hatalmas valami. 
A sárban is szép, a szűz havasi tetőn is. 
Mert mélység és magasság az élet. "
 
Ady Endre




A könnyek jöttek, ahogy jöttek, miért kellene védekeznem ellenük? A sírás azt jelenti, hogy őszinték vagyunk. Őszinték saját magunkhoz
Michael Schophaus


HA nem vagy képes megtalálni az igazságot ott, ahol éppen vagy, hol reméled megtalálni?
 
Dogen
 


Ha hallgatsz, hallgass szeretetből.
Ha beszélsz, beszélj szeretetből.
Ha figyelmeztetsz, figyelmeztess szeretetből.
Ha megbocsátasz, bocsáss meg szeretetből.



 


A kíváncsiság nem bűn - mondta -, 
de a ha nem vigyázunk, bajt hozhat ránk.
 
Joanne Kathleen Rowling
 

A nemes ember tökéletesíti mások jó tulajdonságait és nem fokozza mások rossz, tulajdonságait.
A közönséges ember fordítva csinálja
 
Kung Fu-Ce


Semmi sem nehezebb, mint embernek lenni emberek között...
 
Gárdonyi Géza


A szegény ember nem az akinek túl nagy a családja, és sokat költ rájuk 
hanem az akinek nincs kire költeni.




Tudásunk egy csepp, amit nem tudunk, az egy egész óceán.
 
Isaac Newton


Kétféle méltóság van.
Az egyik: amit a világ ad az embernek.
A másik: amit az ember ad saját magának.
Müller Péter


Ha mindenki tanulna elkövetett hibáiból, korunk bővelkedne tanult emberekben.
Feleki László


“Felülemelkedhetünk minden rosszon, ha felismerjük, hogy csak addig van hatalma felettünk, 
amíg hiszünk benne. Ha megtapasztaljuk ezt az igazságot, szabaddá válunk.”



Ha tudni akarod az igazságot, és saját magad akarsz a csoda mögé nézni, akkor előbb ki kell nyitnod a szemed.
 
Youn In-Wan

Ha túl nagynak tűnik a lépés, ne félj megtenni, s közben gondolj arra: egy mély szakadékon sem lehet átugorni két kis lépéssel.

Keleti bölcsesség

’”Ha mindenki hazudik körülöttünk, az igazmondás forradalmi cselekedetnek számít „
George Orwell

"Nem kívánom senkitől,
hogy csodás dolgot tegyen,
de joggal elvárom mindenkitől,
hogy mindig ember legyen."
 
( Ady)


"Ahogy egyre idősebb leszel, megtanulod, hogy két kezed van: 
az egyik, hogy magadon segíts, a másik pedig azért, hogy másokon."
(Audrey Hepburn)


Hála a gondviselésnek, a kutyák morálja nem züllött le még annyira, hogy ellenszenvüket udvarias csóválással takarnák - ahogyan az ember teszi. Ők, ha nem tetszik valaki, őszintén megugatják! Szembe! Az emberi társadalom ezt csak hát mögött csinálja, de annál dühösebben!

Török Rezső


Vásárolj egy kutyust, és a pénzedért feltétel nélküli szeretetet kapsz.

Joseph Rudyard Kipling


Szegények közt a legszegényebb, aki elkótyavetyéli szárnyait,
mielőtt megtudná, hogy egyáltalán volt neki,
ha nem is repülés céljából, inkább azért,
mert akinek szárnya van, csak az marad hűségből a földön.
(Ancsel Éva )


"Megváltozhatunk? Nem is tudom..., mindenki olyan, amilyen, plusz-mínusz 15 százalék, kábé. Ennyire tud valaki megváltozni, ha nagyon akar. Akár önmagunk kedvéért, vagy akár a szeretteinkért. Igen, 15 százalékig, de tudják mit? Néha ennyi is épp elegendő."


Aki úgy szereti és becsüli az országot mint önmagát,
az méltó a kormányzásra.

Lao-ce